András hercegnek mutatták be az Új Duna-híd modelljének terhelését

Az Építőmérnök 200 rendezvény nyitóeseményén brit és magyar közjogi méltóságok ünnepelték az építőmérnöki szakmát. A rendezvény apropóját az adta, hogy kétszáz évvel ezelőtt alakult meg a brit Építőmérnökök Intézete (ICE), amit a jelenlegi formában létező építőmérnöki szakma első kamarájának tekinthetünk.

Elindult a jelentkezés az #építő250 ösztöndíjra!

A BME Építőmérnöki Kara idén tavasszal hirdette meg új ösztöndíjprogramját az #építő250-et. A program célja, hogy a Kar megfelelő tanulmányi eredményt elérő, és szakmai programokon aktív hallgatói akár minimális szülői támogatás mellett is megélhessenek az egyetemi éveik alatt. Az ösztöndíjprogram kidolgozása folyamatos motivációt adhat a pályázni kívánó hallgatóknak a különböző „mérföldkövek” sikeres teljesítésére.

Pages