Ösztöndíjak, álláshirdetések

Állásajánlatról vagy ösztöndíjlehetőségről szóló felhívását Dr. Baranya Sándor tanszékvezető úrnak kérjük eljuttatni a baranya.sandor@emk.bme.hu e-mail címen.

 

 

Ösztöndíjak, pályázatok

 

Budapest Főváros Önkormányzata az idei évben ismét meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot, a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint a helyi közigazgatás és közszolgáltatások rendszerének bemutatása céljából. Alap- vagy mesterképzésben részt vevő, nappali tagozatos hallgatók jelentkezését várják, akik rendelkeznek (többek között) legalább 4,00-s súlyozott tanulmányi átlaggal (legutóbbi 2 lezárt félév), legalább középfokú angol/német/francia nyelvvizsgával, illetve vállalják, hogy az ösztöndíjas időszak alatt mentor segítségével 1-4 tanulmányt készítenek a fogadó szervezet által jóváhagyott témában. 
A díjazás havi 100.000 Ft/fő, jelentkezni 2023. június 10-ig lehet. Bővebb információ, jelentkezés: https://www.budapest.hu/Lapok/2023/budapest-osztondij-program-2023-2024.aspx

 

Meghirdették a 2023/2024. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjait. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. Az alap-, mester- és doktori képzési, valamint a doktorvárományosi, posztdoktori ösztöndíjpályázat beadásának határideje 2023. június 15. Az elnyerhető ösztöndíj havi 100.000 - 200.000 Ft/fő. Bővebb információ, pályázati adatlapok: https://www.unkp.gov.hu/palyazatok

 

Építőmérnöki Kar honlapján jegyzett ösztöndíjak

 

Álláshirdetések

A Schönherz Bázis munkaerő-közvetítő cégen keresztül keres (akár pályakezdő) építőmérnököt egy budapesti cég, melynek fő profilja a mérnöki tervezés és kivitelezés, tanácsadás valamint a környezetvédelem.

Angol nyelvismeret szükséges,

AutoCAD tapasztalat előny.

 

A Puraset Kft. (gyártási és kutatás-fejlesztési tevékenység ivó- és technológiai víztisztításban) lehetőséget biztosít a felsőoktatásban szakirányon tanuló hallgatók számára a gyakorlati/TDK/diplomaterv munkájukban a szakmai konzultációra.

Jelentkezés: Dr. Zádor István (istvan.zador@puraset.hu)

Emellett jelenleg is keresnek víztechnológia tervező / gépészmérnököt 1-3 év szakmai tapasztalattal, angol nyelvtudással Budapesten vagy Jászfényszarun.

 

Az Aquacomplex Kft. tervezőmérnök / szerkesztő munkakör betöltésére keres új kollégát víziközmű és csapadékvíz-elvezető rendszerek tervezése és úttervezés szakterületen is.

Infrastruktúra-építmérnöki területen szerzett BSc vagy MSc diplomával rendelkezők jelentkezését várják.

 

A VIZITERV Consult Kft. Építőmérnök munkatársakat keres Statikus tervező és Vízépítő tervező feladatokra. Változatos tervezési projektek, esetenként terepi munkálatok, bejárások. Pályakezdők és tapasztalattal rendelkezők jelentkezését is várják.

Angol és/vagy francia nyelvtudás előny.

Jelentkezés, bővebb infó: titkarsag@viziterv.hu

 

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 

  • folyó- és tógazdálkodási referens
  • árvízvédelmi ügyintéző

munkakörökbe keres víz- és környezetgazdálkodási, mérnöki, építőmérnöki vagy vízépítő mérnöki végzettséggel rendelkező jelöltet, 2023. június 12. jelentkezési határidővel. Részletek a http://www.kdvvizig.hu/index.php/allasok honlapon.