Kitüntették Somlyódy László professzort

Primary tabs

A „Jövőnk a víz – V. Klímacsúcs” konferencián életműdíjjal jutalmazták Somlyódy Lászlót, a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék professzorát.

„Figyelnünk és hallgatnunk  kell azokra, akik már régóta, és nem az aktuális ökodivat miatt foglalkoznak olyan stratégiai kérdésekkel, mint a vízzel való felelős gazdálkodás ügye” – áll Áder János, Magyarország köztársasági elnöke levelében, amelyet a nemzetközileg is elismert kutatóhoz intézett életműdíja alkalmából.

 

Somlyódy László 1967-ben a BME Gépészmérnöki Karának áramlástechnika szakán végzett. Kandidátusi fokozatot 1978-ban, az akadémiai doktori címet 1985-ben szerezte meg. 1992-től az Építőmérnöki Kar Vízellátás-csatornázás Tanszékének tanára, majd 1996-tól a tanszékvezetője. 1997 és 2000 között az Építőmérnöki Kar tudományos dékánhelyettese.
A nemzetközi hírű tudós munkássága példaértékű. Fő kutatási területei az áramlástan, a szennyezőanyagok elkeveredési folyamatának felszíni vizekben történő vizsgálata, valamint a folyók és a tavak vízminőségének szabályozása. A Dunán és más magyarországi folyókon elsőként végzett szennyezőanyag-elkeveredéssel kapcsolatos méréseket. Nevéhez fűződik az axiálventilátorok  korszerű tervezésére kialakított módszer megalkotása, valamint az összetett környezeti problémák elemzését szolgáló dekompozíció és aggregáció elvén alapuló rendszer kidolgozása és alkalmazása – többek között – a Balaton eutrofizációs  folyamatainakmodellezésére.

„Munkásságom célja felhívni az emberek figyelmét a víz stratégiai szerepére és arra, hogy itthon is rengeteg a teendő.” – jelenti ki Somlyódy László.
A kitüntetésnek külön hangsúlyt ad, hogy a civil és a tudományos szférából érkezett. „Eszembe nem jutott volna, hogy "életművel" rendelkezem. Örömömet Áder János úr és a tudósok, szakemberek, munkatársak laudációi, a konferencia meleg hangulata fokozta.”– fűzte hozzá.
A professzor életművét több mint 160 tudományos publikációja és 11 könyve  fémjelzi.

„Most múltam 70. Nem én fogom a világot megváltani.” Jövőbeni célom a fiatalok támogatása, a tapasztalatok összegzése, egy könyv és ismeretterjesztő cikkek írása, néhány külföldi tanácsadó testületi tagság megtartása szerepelnek a listámon.” – jelenti ki.
Október elején megrendeztett „Budapest Water Summit” csúcstalálkozó és Science Forum konferenciaelnöke Somlyódy László volt. A találkozó során a "Budapest Declaration" ajánlásokat fogalmazott meg a 2015 utáni fenntartható fejlesztési célok meghatározására, amelyek tartalmazzák a vízre vonatkozó, kiemelt célokat is.

Díjai:
•    Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíja: 2010
•    Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje: 2010
•    Hazám díj (XXI. Század Társaság): 2009
•    Környezetvédelmi felsőoktatásért díj (MMK): 2007
•    Árvízvédekezésért díj (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): 2006
•    Széchenyi-díj: 2002
•    Deák Ferenc kutatási díj (Pro Renovanda Cultura Hungariae): 2002
•    Gábor Dénes-díj: 1999
•    Vitális-díj: 1986
•    Kiváló munkáért (Oktatási Miniszter): 1985

Képek: www.klimamicsoda.hu