Téged is vár a Műegyetem Építőmérnöki Kara

Primary tabs

A BME november 22-én újra megnyitotta kaput. A műegyetemi Nyílt nap a különböző képzések bemutatásával a középiskolások pályaválasztását segíti.

Az Építőmérnöki kar számos programmal kapcsolódott a rendezvényhez. Az érdeklődők a központi Aulában megrendezett Technika Érdekességei interaktív kiállításon, valamint a laborokban tett látogatás alkalmával betekintést nyertek az építőmérnöki munka sokrétű világába.

A kari standok között járkálva a diákok többek között iszap víztartalom mérést végeztek és megismertkedtek a térbeli modellezéssel. Az elektromos vezetékmérővel kiderítették a falba rejtett vezetékek pontos helyét, valamint a távmérő segítségével leellenőrizték mennyire jól tippelték meg a központi épület folyosóinak hosszát. A nap folyamán arra is fény derült, hogy mekkora erő kell a Lánchíd egy láncszemének elszakításához.

A fiatalok és szüleik a kari előadásokból megtudták "hogyan terem a vízmérnök", mi jellemzi a 21. századi közlekedést, milyen szerep jut a műholdaknak az építőmérnöki gyakorlatban és hogy mennyi szépségeket rejt a szerkezettervezés.

Dunai László dékán előadásában a felvételivel kapcsolatos tudnivalókat, az Építőmérnöki Kar alap- és a mesterképzési felépítését, a tantárgystruktúrát, valamint a választható ágazatokat és szakirányokat ismertette.

Az Építőmérnöki Kar vezetője tájékoztatójában kiemelte: a külföldi oktatási együttműködések keretében a kar hallgatói számára számtalan országban biztosítanak tanulási lehetőséget. A magas színvonalú alapképzésnek köszönhetően ösztöndíjasként lehetőség nyílik a mesterképzés külföldi egyetemeken történő folytatására is.

A Műegyetem rendezvényére  az ország különböző pontjairól idén több ezer középiskolás érkezett. Az Építőmérnöki Kar munkatársai az epito.bme.hu kérdésére elmondták, az érdeklődő diákok többsége még csak azt tudta, hogy mérnök szeretne lenni, sokan hezitáltak az építő és az építészmérnök szakma között. A számukra összeállított listából kiderült, hogy az Építőmérnöki Karon nincs alkalmassági vizsga, a nemek aránya szinte egyenlő, erős matematikai és fizikai alaptudás szükséges, valamint az építőket a 100 %-os reál beállítottság, mérnöki szemlélet jellemzi.

 

 

Fotó: Papp Helga