Aszfalterősítő rácsok fáradási ellenállási szerepének vizsgálata, a beépítés utáni állapotok elemzése

Rövid leírás: 

Az útépítések, útfelújítások során számos helyen alkalmaznak aszfalterősítő rácsok, hálókat az aszfaltpályaszerkezetű rétegek megerősítésére. A korábbi kutatások bebizonyították, hogy valós lehet az erősítő szerepe az aszfalt erősítő rácsoknak, azonban az erősítés hatékonysága függ a beépítés körülményeitől, a rács, szerkezetben való elhelyezkedésétől, valamint a rács és az aszfalt rétegek együtt dolgozásától.  A TDK dolgozat célkitűzése, az aszfaltrácsok szakítószilárdsága és aszfalt rétegek fáradási tulajdonságai közötti összefüggések elemzése, illetve szintén fontos feladat, hogy a korábbi évek, évtizedek beépítései során tapasztalt károsodásokat, leromlásokat elemezzük helyszíni vizsgálatok alapján.  A hallgató feladata az elérhető hazai és nemzetközi szakirodalom alapján megtervezett vizsgálatokat a BME Út és Vasútépítési Tanszék laboratóriumában, valamint a kijelölt beépítési helyszíneken elvégezni és az eredmények alapján az összefüggések körvonalait elemezni.

II.  Szakirodalmi munkarész:

  • A hallgató mutassa be az aszfalt erősítő rácsok jelentőségét, térjen ki röviden a geotextíliák, egyéb, útpályaszerkezetben betöltött szerepére. Kerüljön ismertetésre - a korábbi kutatási eredmények bemutatásával - az útpályaszerkezeti erősítéseknél alkalmazott az aszfalt erősítő rácsok előnye és hátránya

III.  A kutatás önálló munkarészei:

  •  Végezze el a hallgató a kiválasztott aszfalt erősítő rácsok szakítószilárdásgi vizsgálatait, vagy gyűjtse össze az e tekintetben rendelkezésre álló gyártó adatokat.
  • Kiválasztott aszfalt és rácstípusok beépítésével a hallgatónak el kell végeznie a konzulens által megjelölt fárasztóvizsgálatokat.
  • Az elmúlt évtizedben rácsbeépítéssel készült útszakaszok egyszerűsített helyszíni vizsgálatát – rácsbeépítés nélkül épült referencia szakasz vizsgálata mellett – is el kell végezze a hallgató.
  •  Mérési eredmények elemzése, a tapasztalatok összefoglalása.

IV.  Felkért külső konzulens(ek):

  •  Kárpáti László, Viacon Hungary Kft.
  •  Dr. Ambrus Kálmán, címzetes egyetemi docens, BME

V.  Javasolt szakirodalom:

1. Kornél Almássy: The behavior of grids and nets in asphalt pavement, PERIODICA POLYTECHNICA-CIVIL ENGINEERING 55: 1 pp. 53-62., 10 p. (2011)

2. Almássy Kornél – Joó Attila: Aszfalterősítő hálók: Előnyök és hátrányok, MÉLYÉPÍTŐ TÜKÖRKÉP: A SZAKMA LAPJA 8: 5 pp. 14-16., 3 p. (2009)

 

Feltételek:

angol nyelvtudás, német/francia nyelv ismerete előny

egyetemi szintű matematikai készségek

Javasolt szint: 
BSc téma
MSc téma