Gábor Dénes-díjat kapott Dr. Dunai László

Elsődleges fülek

DR. DUNAI LÁSZLÓ, építőmérnök, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) korábbi dékánja, a Hidak és Szerkezetek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma döntése alapján GÁBOR DÉNES-díjban részesült az acélszerkezetek numerikus modell alapú tervezésének és az innovatív acél- és öszvérszerkezetek szerkezeti és technológiai fejlesztési tevékenységéért, a meglévő és történeti szerkezetekhez kapcsolódó szakmai tevékenységéért, az új Duna-hidak tervezésében és speciális épületek szerkezeteinek statikai méretezésében való meghatározó közreműködéséért.

Életrajz:

 

Dunai László 1958-ban született Medgyesegyházán. 1983-ban diplomázott a Műegyetem Építőmérnöki Karán, 1987-ben egyetemi doktorátust, 1995-ben kandidátusi fokozatot, 2008-ban az MTA doktora címet szerzett. 2016 óta az MTA levelező tagja. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az Építőmérnöki Kar dékán emeritusa. Szakterülete acél tartószerkezetek fejlesztése, méretezése és tervezése. Munkásságát a tudományos kutatás és a mérnöki alkotó tevékenység egyaránt jellemzi. Jelenleg vezetője egy végeselem-módszer alapú méretezési eljárásokat tartalmazó európai szabványt fejlesztő munkacsoportnak. Szakértője, ellenőre vagy társtervezője az utóbbi két évtizedben megvalósult valamennyi hazai jelentősebb Duna- és Tisza-hídnak, és a budapesti történelmi hidak felújításának. Vezetője számos gyakorlatban hasznosuló KFI projektnek, valamint kiemelt beruházásokhoz kapcsolódó statikai szakértői munkának (ELI lézerközpont, Eiffel-csarnok, Paks2). Kimagaslóan eredményes hazai és nemzetközi kutatásszervezői tevékenysége is. Kutató-fejlesztő munkája az egyetemi oktató-tehetséggondozó munkákban is hasznosult, kutató műhelyében eddig 16-an szereztek PhD fokozatot. Kimagasló szakmai munkáját 2021-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.

 

 

A GÁBOR DÉNES-DÍJ:

 

Ez évben immár 33. alkalommal kerül átadásra az 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díj, amely a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon.

 

A Gábor Dénestől származó „Találjuk fel a jövőt” jelmondat üzenete napjainkban különösen aktuálissá vált az élet minden területén (fenntartható fejlődés, nyersanyag-, energia- és hulladékgazdálkodás, foglalkoztatottság, stb.), azaz csak a tudatosan alakított jövő hozhat megoldást gondjainkra. Tavaly júniusban volt Gábor Dénes születésének 120. évfordulója, majd a 2021 decemberében 50 éve, hogy átvette a fizikai Nobeldíjat.